Kartali Klára – Karma – Előző életek – Reinkarnáció

emléksúly levétel

A három éve néma férfi megszólalt.

Pár mondatban leírnék egy történetet, ami nagyon érdekes volt még számomra is.

Régi kedves ismerősöm, Éva hívott fel, hogy eljött hozzájuk a férje öccse Ukrajnából és szeretné őt elhozni hozzám. Szásának hívják és három éve nem beszél. Hátha tudnék rajta segíteni.

Évát már régóta ismerem, intelligens, okos nő, több nyelven beszél. Valamikor én állítottam őt talpra, kétségbeesésében fordult akkor hozzám akkor, és azóta jó a kapcsolatunk. Tiszteljük, becsüljük egymást kölcsönösen, de ami a legfontosabb, hitelesnek tart engem.

De hát nem is értettem, hogyan találhat ki olyat, hogy ÉN tudnék segíteni a férje öccsén?!

Ukrán és oroszul beszél, magyarul egy szót sem tud. Éva, mint már említettem, több nyelven beszél és magyarul vállalná a tolmácsolást.

Erősködött, hogy elhozza hozzám, higgyem el, pozitív lesz a találkozás. Már olyan sok helyen voltak vele, sehol nem volt eredmény. Ráadásul Éva húga Varsóban egy magán pszichiáter, de még ő sem tudott segíteni neki, mert nem beszél, így nem tud vele mit kezdeni.

Hát a régi ismeretségünkre való tekintettel, fogadtam őket. Mert egyébként nem akartam, de úgy voltam vele, próbáljuk meg.

Kb. két órát voltak nálam és a végén Szása kb. fél óráig csak beszélt egyfolytában, leállítani sem lehetett. Igaz, az első fél órában egy mukkot sem szólt, de olyan kérdéseket intéztem hozzá – természetesen ezek nekem fentről jöttek – amikre nem tudott nem reagálni.

Erre a férfira mondod, hogy nem beszél? – kérdeztem Évát. Nézd meg, hogy egyfolytában csak beszél. – Hát Klári, azt mondhatom, hogy csoda történt! Éreztem én, hogy hozzád kell őt elhoznom! Szása is nagyon boldog volt, félelem fóbiája is megszűnt, mert közben azzal is foglalkoztunk. De mielőtt visszautazik Ukrajnába, kell, hogy még egyszer eljöjjön hozzám, látni akarom, hogy nem esett-e vissza. Azt mondta, szívesen jön.

Persze, ez csak dióhéjban van összefoglalva, tulajdonképpen a lényeg, de nagyon sok mindent feltártunk a két óra hossza alatt. Komoly, átható elemzés volt.

Levél Hedvigtől

Levél Hedvigtől

A problémám, amivel 5 éve megkerestelek az volt, hogy féltem egyedül éjszaka ráadásul rettegtem attól (nem ok nélkül), hogy a párom, akivel 12 éve együtt voltam alkoholista lesz.

Ekkor már volt egy 9 hónapos kislányunk is.

Tudni kell, hogy rengeteget voltam egyedül (pontosabban kettesben a lányunkkal) éjszaka az élettársam munkája miatt.

A történet, amit képekben láttál a következő volt:

 

XVII. század, nagy birtok, nagy házzal.

Én az emeleten feküdtem a hálószobában egyedül a hatalmas baldachinos ágyban és vártam haza a férjemet.

Ő egy jómódú, tőlem idősebb férfi volt, aki nagyon belém szeretett annak ellenére, hogy én csak 15,5 éves voltam. Elkért a szüleimtől, összeházasodtunk. Én is beleszerettem.

Annak ellenére, hogy nagyon szerettük egymást, ő eljárt kocsmázni, szeretett duhajkodni. Nőügy sosem volt.

Azon az éjszakán, amikor a” story játszódik” én már 17 éves vagyok és nagyon féltettem a férjem, mert egyik kocsmai verekedése folytán halálosan megfenyegették. Ennek ellenére újból elment inni.

Az éjszaka folyamán – persze nem tudtam aludni – hallottam, hogy jön haza a kocsi, de nagyon lassan. Megéreztem, hogy baj van. Iszonyú sötét volt ahogy kinéztem az ablakon. Lerohantam a nagy lépcsőn, kinyitottam a hatalmas fa ajtót és megláttam a lovakat jönni, de nem vezette őket senki.

Odarohantam hozzájuk és észrevettem a férjem, hogy hason fekszik a bakon.

Megfordítottam és agyon volt szurkálva. Persze már halott volt.

Ekkor valami iszonyú hang jött ki a torkomon, összeszaladt a ház népe. Borzasztó nagy fájdalmat éreztem.

Ezt az érzést hoztam át ebbe az életembe.

 

Az akkori férjem a mostani férjem is. Abszolút karmikus a kapcsolatunk.

 

 

Jelenlegi életünkben az 1998-ban történt megismerkedésünkkor én 18 éves voltam, ő pedig 24. Nagyon szeretjük egymást, de ebben az életben is volt probléma az alkohollal bőven. Sajnos genetikus a dolog nála, nem volt “beépítve” a fék, ha inni kezdett. Nőügye sosem volt, ezt valahogy mindig is éreztem. Duhaj volt, de engem soha egy ujjal nem bántott Másnap bocsánatot kért és én mindig megbocsátottam. Duhaj volt, de engem soha egy ujjal nem bántott. Nagyon szeretem.

 

2010-ben elegem lett, úgy döntöttem, hogy valaminek történnie kell. Vagy vele, vagy nélküle, de nem bírom ezt tovább.

Hallottalak a rádióban beszélni és úgy éreztem el kell mennem hozzád. Libabőrös voltam a műsor alatt és olyan érzés fogott el, mintha rugdosna valaki, hogy szerezzem meg a telefonszámodat. Hozzáteszem nem szoktam sem rádiót hallgatni (kivéve az autóban) sem tévét nézni. Ez egy kivételes nap volt.

A történeted után – amit láttál az előző életemben – elmondtad, hogy legyek türelemmel, hamarosan megoldódik férjem problémája, csak várni kell. Szelíden kell irányítani, mert karmikus a dolog. Nehéz neki, de meg akarja oldani és meg is fogja, mert nagyon szeret és élni akar.

Felgyorsultak az események. Hirtelen sok minden történt és szinte egyszerre. A bulizások és az élet adta dolgok is elterelték a figyelmemet másfelé.

 

Majd – a veled való beszélgetést követően – kb.3 hét múlva varázsütésre elmúlt a 11 éve tartó félelmem a sötétségtől (azóta sem félek). A párom úgy döntött, hogy befejezte az” igyunk meg egy sört egy-egy sikeres munka után ” típusú életmódot.

Azután egy év múlva (kapcsolatunk 13. évében) összeházasodtunk, azóta is remekel minden, született még egy gyönyörű kislányunk, most pedig a 3. gyermekünkkel vagyok 22 hetes állapotos, aki egy kisfiú.

Így leírva lehet, hogy tündérmesének tűnik, de minden szó igaz benne.

Szerencsésnek tartom magunkat és rettentő  boldog vagyok, hogy minden jóra fordult.

 

Örök hála Neked Klári, hogy vagy és, hogy tudtál segíteni!!!!!Sok- sok ilyen jól végződő “kisfilmet” kívánok még Neked!!!

A kincsőrző

A kincsőrző

kincsDebrecenbõl hívott már többször, Mariann, míg végre meg tudtunk beszélni egy idõpontot.
Olyan problémája volt, hogy szinte hetente begyulladt a fogínye és ez már évek óta így volt. Nem értettem, hogy miért éppen engem akart felkeresni emiatt, de elmesélte, hogy õ márszámtalan helyen megfordult és különféle, erõs szerekkel sikerült is idõnként panaszait enyhíteni, de sajnos mindig csak átmenetileg. Õ azt szeretné, ha már véglegesen is
megszabadulhatna tõle.

– Talán még nem próbált meg minden lehetõséget. ? próbáltam nyugtatgatni heves kitöréseit.

– Higgye már el, hogy mindent megpróbáltam és kezdtem is beletörõdni, hogy nekem ezzel a jövõben már együtt kell élnem, mikor megláttam magát a tévében! Az emléksúly levételrõl beszélt és én azonnal tudtam, hogy van még remény! Nem véletlenül kapcsoltam éppen oda, hiszen azt az adót, egyébként, nem is szoktam nézni! Nincsenek véletlenek, hiszen ezt maga is tudja!

– És mégis, hogyan gondolja a segítségemet? ? kérdeztem, mert annyira nem volt profilomba vágó az eset. – Talán fogorvost, vagy szájsebészt kellene megpróbálnia. ? folytattam az érvelésemet tovább.

– Maga engem nem akar komolyan venni! Számtalan fogorvosnál, szájsebésznél, szakembernél jártam már, de ezt a beszélgetésünk legelején is említettem. Erõs a ráérzésem, hogy maga az, aki igazán tud nekem segíteni!

– Csak van valami, aminek a hatására a gyulladás bekövetkezik?! ? tettem fel a következõ kérdésemet.

– Hát persze! Megfigyeltem, hogy akárhányszor nagy összegû pénzrõl, értékes vagyontárgyról beszélnek elõttem, másnap már érzem is a bajt. Sajnos ezt ki sem tudom kerülni, mert a pénz, egyébként is kapcsolódik a munkakörömhöz.

És ez volt az a pillanat, amikor ráéreztem, hogy Mariannt fogadnom kell! Bevillant egy kép vele kapcsolatban és ezt ki kellett, hogy elemezzük!
Egy hét múlva beszéltük meg, hogy találkozunk. A naptáramra pillantva azt láttam, hogy a Hold a legkedvezõbb állásban lesz akkor, tehát a kitûzött idõpont sem volt a véletlen mûve.

Az idõ kerekét visszafelé pörgetve, azt láttam, hogy Mariann az elõzõ életében, a második világháborúban, katona volt és egy nagy terem õrzésével volt megbízva. Ebben a helyiségben, hatalmas értékek voltak felhalmozva. Rengeteg pénz, aranytárgy, mindenfajta értékes dolog, amiket a háború folyamán összegyûjtögettek. És ezt a hatalmas, felhalmozott értéket kellett neki õrizni éjjel, nappal, fel-alá járkálva az ajtó elõtt egyfolytában. Állandó feszültségben, rettegésben teltek a napjai, nagyon félt egy esetleges rablótámadástól, ami egy napon sajnos, be is következett.
Olyan hirtelen és rajtaütésszerûen támadtak rá az ellenség katonái, hogy még védekezni sem tudott. Az egyik, aki legelsõnek rontott rá, olyan erõsen állon vágta egy puskatussal, hogy azonnal össze is esett. Az utolsó gondolatában is az értékes vagyon és a rengeteg pénz volt.

Mariannra, nagy hatást gyakorolt a történet végighallgatása. Nem is nagyon tudott szóhoz jutni utána, én pedig nem erõltettem, mert fel kellett hogy dolgozza a hallottakat. De a motyogása, hogy most is a katonaságnál dolgozom, egyértelmû visszaigazolást nyert számomra a történet hitelességérõl.

Az eset óta eltelt már vagy két hónap és csodálkoztam, hogy nem jelentkezik.

– Klári, képzeld el, hogy úgy elmúlt a problémám, mintha csak elvágták volna! De már akkor az elemzésed után! Csak azért nem hívtalak fel még eddig, mert nagyon lefoglalt a munkám!

elvalaszto_vonal2

A Matcu-Picchu

Mire képes az emberi elme!?

michupEzt az alábbi elemzésem is hitelesen alátámasztja. Íme a történet:
Matcu-Picchu – A tériszony oldása

Marcsi a közelmúltban kint járt Peruban és azért keresett fel engem, mert a tisztánlátásom segítségével, fel tudjuk tárni az okot és választ tudunk kapni valamire, ami fölött egyszerűen nem tud napirendre térni.
Elmesélte, hogy az inka romvárosban, a hegy tetejének egy bizonyos pontján, olyan halálfélelemmel járó szédülés és rosszullét fogta el őt, hogy teljesen leblokkolt, mozdulni sem tudott. Az idegenvezető és még két ember segítsége kellett ahhoz, hogy le tudjon támolyogni onnan. A dolog azért is érdekes, mert turistaként a fél világot bejárta már, de ehhez fogható érzéssel még sehol nem találkozott. Itt valaminek történnie kellett, de hiába spirituális beállítottságú, számára ez mégis megmagyarázhatatlan.

Leültünk egymással szemben és ráálltam a belső látásom frekvenciájára. Pergett előttem a film, ahogy visszafelé lapozgattam a múltba, de jó ideig csak történelmi képek sokasága vonult el előttem,viharosan, gyorsan mozogva, összemosódva, semmi konkrétum. Olyankor van ez így, amikor mélyen a múltban, több száz, illetve több ezer évre visszamenve kell keresgélnem.
A felvillanó és mozgó képek sokasága egyszerre csak megállt. A kép, ami elém tárult, már egyre kivehetőbb és tisztább volt, mint az előzőek, és az álló képen, mint egy moziban, elindult előttem egy történet. Inka harcosokat láttam magam előtt a Matcu-Picchu hegy tetején, öldöklő csatájukat vívták a betolakodó fehérbőrűekkel, akiknek ruházata spanyol hódítókra utalt. A harcias színekkel kifestett helyi indiánok között, hirtelen megláttam a mostani Marcsit, csakhogy itt férfi volt. Kékesfekete hosszú, egyenes haját, homlokára simuló, piros hajpánt fogta össze. A homlokpántját különleges kerek formájú dísz ékesítette, aminek kinézete és formája, magas rangra utalt. Az akkori Marcsit indiánként, nagyon bátor harcosnak láttam, több ellenséget is legyilkolt már az éles kardszerű fegyverével, de azt a gyorsan suhanó mérgezett nyílvesszőt nem tudta kikerülni, amit abban a pillanatban láttam meg, ahogy az a mellkasába fúródott….
Az egyensúlyából kibillenve, hátratántorodva, kezdett zuhanni lefelé a tátongó mélységbe, pont ugyan azon a helyen, ahol Marcsi jelenlegi életében rosszul lett és ahonnan úgy kellett őt levezetni.
Időátvetülés történt, újra átélte azt az érzést, amin keresztülment akkor, abban az előző életében.
A zuhanást, mint negatív élményt és a mélység iszonyatát, Marcsi áthozta magával jelenlegi életébe is. Elmondása szerint ugyanis, születése óta, olyan szörnyű tériszonnyal küzd, hogy még egy székre sem mer felállni, pedig már elmúlt ötven éves.

A „filmen” látottakat részletesen elmeséltem neki, és olyan mély hatással volt rá, hogy még megszólalni sem tudott. Csak nézett maga elé átszellemülten, mint akit elvarázsoltak, szüksége volt egy kis időre, amíg magához tudott térni. (megjegyzésem: Ez a hatás pillanata, amikor az elme felismeri a történetet – jé! ez velem már valamikor megtörtént! Ezáltal a tudatalattiban, verbális kommunikáció révén, a szembesítés megtörténik, azt eredményezi, hogy a blokk feloldódik és a negatív érzelem szertefoszlik, átalakul pozitívvá.)
Később, körülbelül úgy két hét múlva, csörgött a mobilom és Marcsi örömmel újságolta, hogy képzeljem el, mi történt, elmúlt a tériszonya! Az a tériszony, amitől egész életében nem tudott megszabadulni!
– Képzeld el, a múlt héten erős késztetést éreztem arra, hogy meg kell pucolnom az ablakokat. De hozzáteszem, hogy ezek az ablakok az ötödik emeleten vannak. Utólag visszagondolva, semmiféle szédülést, vagy rosszullétet nem éreztem. Én, aki még egy székre sem mertem felállni azelőtt!!! Csak most esett le a tantusz, hogy nem volt TÉRISZONYOM!!!!! és azóta sincs! Gondoltam megosztom veled! – újságolta nevetve.

elvalaszto_vonal2

A hercegnő sietős útja

A hercegnő sietős útja

loJulcsi panaszkodott, hogy a gödöllõi dombságon felfelé haladva egy bizonyos útszakaszon, olyan rosszullét és halálfélelem érzés fogja el mindíg, hogy legszívesebben átmenne az út túlsó oldalára, hogy kikerülje azt a szakaszt.
Megkért, hogy nézzem már meg, vajon mitõl van neki ez az iszonyata?
Visszalapoztam a múltba, az elõzõ életébe, mert éreztem, hogy az okot ott kell megkeresnem. És valóban, elém is tárult a következõ történet.

Egy vágtató hintót láttam magam elõtt és a benne utazó hercegnõnek nagyon sietõs lehetett az útja a kastély felé, mert a kocsis csak ütötte, vágta, hangos kiabálással biztatta a vágtató lovakat és nem volt tekintettel arra a tömegre sem, akik kiváncsian tülekedtek, egymást visszaszorítva, hogy minél többet láthassanak a nem mindennapi eseménybõl.
Julcsi is közöttük volt, – de akkor, úgy tíz év körüli fiú lehetett.
A tömeg hullámzása, egyre jobban sodorta õt a díszes hintó elé, és pontosan ugyanazon a helyen taposták halálra a vágtató lovak, ahol a mostani életében, mindig elfogta õt , azzal a halálfélelemmel együttjáró, iszonyatos rosszullét.
Ezt a szörnyû pillanatot hozta át magával az elõzõ életébõl.

Az elmesélt történet, rendkívül mély hatást gyakorolt rá, és pár pillanatig nem is volt képes megszólalni.
– Nem értettem eddig azt, hogy miért félek én annyira a lovaktól, egészen a születésem óta? Még a közelükbe sem mertem menni soha, mert annyira irtóztam tõlük. És ez sajnos még most is így van. Fõleg a vágtató, tajtékzó lovak látványa van rám ilyen hatással.

Mikor elköszöntünk egymástól, megigértettem vele, hogy felhív, ha történik bármilyen változás a helyzetével kapcsolatban. Eltelt egy hét, két hét, de nem hívott. Sokat töprengtem, hogy miért nem telefonál, hiszen látom magam elõtt a boldog arcát, ami arra utal, hogy problémája megoldódott.

Már kezdtem magam túltenni az egészen, mikor úgy három hét után megszólalt a mobilom és meghallottam Julcsi kellemes hangját. – Képzeld el Klári, hogy mi történt? Nemrégiben, újra át kellett haladnom azon a bizonyos útszakaszon, de már teljes természeteséggel tettem ezt, mert egyáltalán nem éreztem semmiféle rosszat vagy félelmet. Azt meg pláne nem, hogy át kellene mennem az út másik oldalára! És erre csak most jöttem rá! És van még valami! Tegnap, teljesen nyugodtan, odamentem egy lóhoz és megsímogattam!

elvalaszto_vonal2

Amikor egy betegség gyökere, előző életbe nyúlik vissza…

Amikor egy betegség gyökere, előző életbe nyúlik vissza…

TjNuodjJMariann intelligens, csinos, fiatal nő, nem hinné senki, hogy problémái vannak. A hozzám intézett leveléből semmit nem hagyok ki, mert ez így hiteles, ahogy van.

Szia Klári!

Azért írok neked így utólag, mert úgy érzem, meg kell tennem. És megkérlek, hogy tedd fel az oldaladra, hogy tudjon róla mindenki! Az, aki már végleg elveszítette a reményét (úgy, mint én azelőtt) és semmiféle terápia nem hozott eredményt számára, annak ajánlom, hogy jusson el hozzád mindenképpen és minél előbb!

Az alábbiakban megpróbálom összefoglalni a történetemet, úgy ahogy neked is elmondtam, remélem nem maradt ki belőle semmi.

Négy éve kezdődött ez az iszonyú állapot. Első lépésként a pszichiáterhez mentem, aki pánikbetegséget állapított meg. Tüneteim: éjszaka heves szívdobogás, halálfélelem, ájulásérzés rossz közérzet, sűrű fejfájás.

A gyógyszertől (antidepreszáns) nagyon rosszul voltam, el is ájultam éjszaka, bevittek a kórházba.
Nem csináltak semmit, csak adtak egy nyugtató injekciót. Másnap nem voltam jobban, akkor elmentünk az ügyeletre, ahol csúnyán beszéltek velem, hogy a gyógyszert mindenképpen szedni kell, különben a pszichiátriára visznek és ott majd beadják a gyógyszert. Azt mondták, szedjek mellé nyugtatót. Kb. egy hét múlva jobban lettem, elmúltak a mellékhatások, amiket a gyógyszer okozott.
Sokat fogytam, mivel sokszor rosszul voltam a gyógyszertől. Később jobban lettem, elmúltak a tünetek, akkor azt hittem meggyógyultam. Fél évig szedtem a gyógyszert. Egy év múlva, újra jelentkeztek a tünetek, de még erősebb, komoly fizikai tünetekkel. Folyamatos rosszullét, fejfájás, hányinger, rossz közérzet, állandó fáradságérzet, halálfélelem, ájulásérzés. Megint gyógyszert szedtem, a mellékhatásokat megint rosszul viseltem, de viszonylag pár hét után jobban lettem.
Két évig tünetmentes voltam, de ezek szerint nem múlt el ez az állapot. Újból kezdődött minden elölről, az eddigiektől még erősebb tünetekkel. Megint megpróbáltam gyógyszert szedni, de ettől már annyira rosszul voltam, hogy abba kellett hagyni. Közben elkezdtem járni pszichológushoz, hipnózis terápiára, pszichoterápiára. Kineziológushoz is jártam. Egyszerűen semmi sem segített, inkább még rosszabbul lettem. Már nem tudtam emberek közé menni. Mindenki azt hitte, hogy ez csak hiszti, felnagyítom a dolgokat. Azt mondták, szedjem össze magam, senki nem vette komolyan.
A legrosszabb ellenségemnek sem kívánom ezt az állapotot, már ott tartottam, hogy nem bírom tovább. Folyamatos rosszullét, depresszió kínozott, és nem tudtam még mindig, hogy mi okozza.
Mindenfélét mondtak, hogy unalmas az életem, meg kell változnom, azért vagyok beteg. Váljak el a férjemtől, és változtassak munkahelyet, mondjak fel, ahol idáig dolgoztam. Csak azt nem értettem, ha mindezeket megteszem, mi lesz velem, mert semmim, senkim nem marad. Pláne, ha a betegségem sem múlik el! De különben sem tudtam volna intézni ezeket a dolgokat, hiszen szörnyű állapotomban mindig rosszul voltam.
És egyszer csak hirtelen bevillant, hogy az Elixír Magazinban nemrégen, olvastam egy cikket
„Emléksúly levétel” volt a címe. Rögtön éreztem, hogy ezt még meg kell próbálnom. Felhívtam a telefonszámot és sikerült is időpontot egyeztetni.
Már az elemzés során, szinte azonnal megszűntek a betegségem fizikai tünetei, ez hatalmas előrelépés volt! És a történet, amit végighallgattam, végre érthető magyarázatot adott ezekre a szörnyű tünetekre. Teljes egészében érthetővé vált számomra, hogy milyen esemény hatására vagyok ilyen állapotban. Lassan az érzelmi oldala is kezd oldódni, most már kezdenek összeállni a mozaikok és remélem, csak emlék marad majd, a szörnyű állapot!

elvalaszto_vonal2