Kartali Klára – Karma – Előző életek – Reinkarnáció

Mire képes az emberi elme!?

michupEzt az alábbi elemzésem is hitelesen alátámasztja. Íme a történet:
Matcu-Picchu – A tériszony oldása

Marcsi a közelmúltban kint járt Peruban és azért keresett fel engem, mert a tisztánlátásom segítségével, fel tudjuk tárni az okot és választ tudunk kapni valamire, ami fölött egyszerűen nem tud napirendre térni.
Elmesélte, hogy az inka romvárosban, a hegy tetejének egy bizonyos pontján, olyan halálfélelemmel járó szédülés és rosszullét fogta el őt, hogy teljesen leblokkolt, mozdulni sem tudott. Az idegenvezető és még két ember segítsége kellett ahhoz, hogy le tudjon támolyogni onnan. A dolog azért is érdekes, mert turistaként a fél világot bejárta már, de ehhez fogható érzéssel még sehol nem találkozott. Itt valaminek történnie kellett, de hiába spirituális beállítottságú, számára ez mégis megmagyarázhatatlan.

Leültünk egymással szemben és ráálltam a belső látásom frekvenciájára. Pergett előttem a film, ahogy visszafelé lapozgattam a múltba, de jó ideig csak történelmi képek sokasága vonult el előttem,viharosan, gyorsan mozogva, összemosódva, semmi konkrétum. Olyankor van ez így, amikor mélyen a múltban, több száz, illetve több ezer évre visszamenve kell keresgélnem.
A felvillanó és mozgó képek sokasága egyszerre csak megállt. A kép, ami elém tárult, már egyre kivehetőbb és tisztább volt, mint az előzőek, és az álló képen, mint egy moziban, elindult előttem egy történet. Inka harcosokat láttam magam előtt a Matcu-Picchu hegy tetején, öldöklő csatájukat vívták a betolakodó fehérbőrűekkel, akiknek ruházata spanyol hódítókra utalt. A harcias színekkel kifestett helyi indiánok között, hirtelen megláttam a mostani Marcsit, csakhogy itt férfi volt. Kékesfekete hosszú, egyenes haját, homlokára simuló, piros hajpánt fogta össze. A homlokpántját különleges kerek formájú dísz ékesítette, aminek kinézete és formája, magas rangra utalt. Az akkori Marcsit indiánként, nagyon bátor harcosnak láttam, több ellenséget is legyilkolt már az éles kardszerű fegyverével, de azt a gyorsan suhanó mérgezett nyílvesszőt nem tudta kikerülni, amit abban a pillanatban láttam meg, ahogy az a mellkasába fúródott….
Az egyensúlyából kibillenve, hátratántorodva, kezdett zuhanni lefelé a tátongó mélységbe, pont ugyan azon a helyen, ahol Marcsi jelenlegi életében rosszul lett és ahonnan úgy kellett őt levezetni.
Időátvetülés történt, újra átélte azt az érzést, amin keresztülment akkor, abban az előző életében.
A zuhanást, mint negatív élményt és a mélység iszonyatát, Marcsi áthozta magával jelenlegi életébe is. Elmondása szerint ugyanis, születése óta, olyan szörnyű tériszonnyal küzd, hogy még egy székre sem mer felállni, pedig már elmúlt ötven éves.

A „filmen” látottakat részletesen elmeséltem neki, és olyan mély hatással volt rá, hogy még megszólalni sem tudott. Csak nézett maga elé átszellemülten, mint akit elvarázsoltak, szüksége volt egy kis időre, amíg magához tudott térni. (megjegyzésem: Ez a hatás pillanata, amikor az elme felismeri a történetet – jé! ez velem már valamikor megtörtént! Ezáltal a tudatalattiban, verbális kommunikáció révén, a szembesítés megtörténik, azt eredményezi, hogy a blokk feloldódik és a negatív érzelem szertefoszlik, átalakul pozitívvá.)
Később, körülbelül úgy két hét múlva, csörgött a mobilom és Marcsi örömmel újságolta, hogy képzeljem el, mi történt, elmúlt a tériszonya! Az a tériszony, amitől egész életében nem tudott megszabadulni!
– Képzeld el, a múlt héten erős késztetést éreztem arra, hogy meg kell pucolnom az ablakokat. De hozzáteszem, hogy ezek az ablakok az ötödik emeleten vannak. Utólag visszagondolva, semmiféle szédülést, vagy rosszullétet nem éreztem. Én, aki még egy székre sem mertem felállni azelőtt!!! Csak most esett le a tantusz, hogy nem volt TÉRISZONYOM!!!!! és azóta sincs! Gondoltam megosztom veled! – újságolta nevetve.

elvalaszto_vonal2