Kartali Klára – Karma – Előző életek – Reinkarnáció

Lélektársak

liviaFia irányította hozzám Máriát. Többször is felhívott, míg végre sikerült a találkozásunk.
Ahogy helyet foglalt, azonnal éreztem, hogy van vele valaki. Beszélgettünk és elmondta, hogy amikor meglátott a tévében, minden porcikájával érezte, hogy találkoznia kell velem.
Elmesélte, hogy életében már nagyon sokat szenvedett. Nagyon-nagyon sok rossz dolgon ment keresztül és õ most már úgy érzi, hogy elég volt, elfáradt és szeretne elmenni errõl a Földrõl.
Meg tudnám-e nézni, hogy van-e még valamilyen feladata, karmikus lerendezni valója valamivel vagy valakivel?
– Én azt látom, hogy magának nagyon szép feladata van, most is, és a jövõben is. Az emberek lelkének a gyógyítása nagyon fontos és nemes feladat. És azt is látom még, hogy ezt élete végéig fogja is csinálni.
– Igen, én ezt érzem és tudom is. Most is egy olyan intézménynél dolgozom, ahol elfekvõ idõs embereket ápolok és lelki támaszuk is vagyok egyben. Sokuknak segítettem már átjutni, mikor elérkezett az idejük és távozniuk kellett.
Közben elkezdett elõttem peregni a film és azt láttam, hogy Mária már kilenc életet élt a Földön. Ebbõl öt szép volt, de négy nagyon rossz, mintha ezek, ellenpólusai lennének a jó életeinek. És azt is láttam, hogy mindegyik életében, maximálisan teljesítette a küldetésével járó feladatait. Éppen ezért van választási lehetõsége. Eldöntheti, hogy leszületik még egyszer utoljára, vagy sem. Továbbítottam számára az üzenetet, bár már elõre tudtam a nemleges válaszát. Vége is lenne itt a történetnek, de egyfolytában éreztem annak a valakinek a jelenlétét, mégpedig egyre erõsebben, aki már a beszélgetésünk legelején is ott volt. Megkérdeztem Máriától, hogy ismeri-e azt a férfit, akit magam elõtt látok? Leírtam, hogy néz ki az illetõ, milyen a külseje, milyen színû a haja, a testalkata és azt is meg kellett mondanom, hogy õ Mária lélektársa. – Persze, hogy ismerem – válaszolta. – Hiszen õ az én fiam, aki tizenegy hónapja halt meg, mert felakasztotta magát és most lesz az egy éves évfordulója. – Mit akar tõlem még mindig ez a gyerek? Miért nem hagy már békén? Egész életemben csak szenvedtem miatta, durva volt és az ital még csak fokozta durvaságát. Idejövetelem elõtt, szinte mindennap megjelent álmomban, mintha csak õ akarta volna, hogy eljöjjek magához. Úgy éreztem, mintha mondani akarna nekem valamit, csak képtelen voltam megérteni, hogy mit.

Mint késõbb kiderült, ez valóban így is volt. A fiú halálát követõen csak bolyongott, céltalanul. Az egyéves évfordulóján – ami egy hónap múlva esedékes – mindenképpen mozdulnia kell, tovább kell mennie valamerre. Hiába, a túlvilágon is vannak szabályok. Mivel nem tudta teljesíteni a Földi küldetésével járó feladatait, szubjektív okok miatt, így még egyszer újra le kell születnie, de ezt már a lélektársa nélkül, hiszen Mária, mentességet kapott. Most azért eszközölte ki ezt a találkozást, hogy megmondja az anyjának, azt akarja, hogy szülessen le vele újra, mert a korábbi életeibõl felhalmozott, lerendezetlen dolgait az õ segítségével könnyebben meg tudná oldani. Egyedül ez sokkal nagyobb erõfeszítésébe kerülne és különben is egy anyának ez kötelessége, akármilyen fáradt is.
– Ez a fiú még mindig, és még ott is, csak a saját érdekeit nézi. Miért születnék én le, még egyszer újra? Rám nincs tekintettel, hogy nekem mi lenne a jó? Most megint csak a saját érdeke a fontos? Nagyon kifáradtam, kimerített a Földi élet én már tovább akarok menni. Nem fogom megtenni ezt a nagy áldozatot, hiszen meg sem érdemli. Most is csak az akaratát akarja érvényesíteni, életében is ezt csinálta. – kesergett szomorúan. Elgondolkozott és pár másodperc múlva, felém fordult. – Hát nem fogok még egyszer leszületni. Szabad döntést kaptam. Élek is vele. Arra kérem magát, hogy kérdezze meg, hogy a döntésemet elfogadják-e? Kis idõ múlva meg is jött a válasz. Mielõtt tovább menne, a fiának még itt a Földön meg kell, hogy bocsásson, viszont ezt neki,kérnie kell.
Hát ez volt a legnehezebb. A fiú sokáig vonakodott, nem akarta megtenni sehogyan sem. Miért is kérjen õ bocsánatot bárkitõl, ez egyáltalán nem szokása. És fõleg az anyjától?!
Csak vártunk és vártunk. Nehezen telt az idõ. De végül aztán kénytelen volt belátni, hogy nincs más kiút. Fogát összeszorítva, éppen csak motyogva, nagyon halkan, mégis csak kimondta a szót, hogy Bocsánat.

Mária, fiával, mint lélektársával, együtt érkezett a Földre. Itteni élete mindegyikében, mindig ott volt mellette. Hol testvérként, hol apaként, hol egyéb hozzátartozójaként. Most, a legutóbbi életében fiaként. Csak sajnos a fiú, a földi élet kihívásaival nem tudott, de nem is akart igazán megbirkózni. Kényelmesebb volt számára a megalkuvás és ez éppen úgy vonatkozott az italozására, mint a durvaságára is. Máriára súlyos lelki teherként nehezedett fia viselkedése, és emiatt Földi küldetését is nehezebben tudta csak teljesíteni, hiszen, sokkal nagyobb energiára volt szüksége. Érthetõ, hogy már nagyon el volt fáradva, a sok küzdelem nagyon mély nyomokat hagyott a lelkében és fia, mint lélektársa, segítségnyújtás helyett, inkább csak visszahúzta õt.

Az elemzés végén, Máriával megbeszéltük a szükséges teendõket, amit a fiú halálának évfordulóján tennie kell, annak érdekében, hogy ügyük rendezõdjön. Kb. egy hónap múlva örömmel hívott fel, hogy tájékoztasson. Már tudja, hogy fia jó helyen van, teljes a lelki nyugalom mindkettõjük részérõl és karmájukat is sikerült végre rendezniük egymással. Nagyon hálás nekem, annak ellenére, hogy akkor, a beszélgetésünk után, mikor elment, nagyon fel volt dúlva és haragudott a fiára. Azon bosszankodott, hogy az még a másvilágon is annyira önzõ volt. De szerencsére ez már a múlté és nagyon köszöni a segítõ közbenjárásomat ügyüket illetõen!

elvalaszto_vonal2