Médiumitás

A gróf megjelenése

   Jásmin azért keresett meg engem, mert reggelente munkahelyén, egy alakzat jelent meg neki és nem tudta mire vélni a dolgot. Ki lehet az illető és mit akarhat? És miért éppen neki jelenik meg, miért nem másnak? Persze ő is rendelkezik különleges érzékelő képességekkel, de ezt az esetet nem tudta megfejteni. Megtorpant, nem tudta mitévő legyen, hogyan tovább? Furcsa érzése volt, mintha ez az illető segítségre szorult volna. Már azon volt, hogy megpróbál küzdeni ellene úgy, hogy nem vesz róla tudomást, de ez egyszerűen nem ment. Akkor látta meg az egyik cikkemet az újságban. Olyan érdekes volt, – mesélte – mintha valaki irányítottan, úgy intézte volna, hogy olvassam el, és így jutottam el hozzád.

Azonnal láttam, hogy az alak magas, fekete cilinder kalapot visel, és az öltönye is fekete, elegáns, mint amilyet régen a grófok hordtak. Arcához jól illett a koromfekete, fölfelé pöndörödő bajusz.
Most, hogy már be volt azonosítva, ugyanis Jásmin is ilyennek érzékelte, meg kellett tudni, hogy vajon mit is akarhat?
Telepatikusan felvettem vele a kapcsolatot és kiderült, hogy nem véletlenül jelent meg éppen Jásminnak, hiszen egy előző életükben, a lány férje volt. Kezdett szűkülni a kör.

Elkezdtem visszafelé pörgetni az idő kerekét, csak néztem belső látásommal, hogyan tűnnek fel és tűnnek el előttem régi korszakok, régi események. Hirtelen megállt az időkerék és kezdett kibontakozni előttem egy helyszín. Még a kort is be tudtam határolni, a 18. és a 19 század közötti időszakot.
Annak a grófnak az alakját láttam magam előtt a régmúlt időben, egy gyönyörű kastélyban, aki most jelen volt Jásminnál.
Akkor is egymás mellett voltak, csak akkor, házastársi minőségben. Ezt a házasságot csak a vagyon, és az érdek kötötte össze. A feleség imádott táncolni, (most is) balerinaként többször is megmutatta tehetségét, ami a grófnak nem tetszett ugyan, de nem tudott ellene mit tenni. Az ő kedvtelése egészen másban nyilvánult meg.

Élt a kastélyban egy szobalány, aki nagyon szép volt és a gróf beleszeretett. Szinte minden idejét a lánnyal töltötte, aki nem elégedett meg ennyivel, vagyont és rangot akart.
A gróf csak hitegette, ígérgetett neki, hogy elveszi feleségül, ha a grófné meghal, de igazából, nem gondolta ő ezt komolyan. 
A grófné helyett azonban, egy véletlen baleset folytán, a gróf halt meg. A fogadalma, hogy elveszi a lányt, sokszor elhangzott még életében, de akkor ő nem gondolt arra, hogy ennek milyen utóhatásai lehetnek, akár egy másik dimenzióban is. Lelke nem tudott tovább menni, mert valamit le kellett rendeznie. Már jó hosszú ideje bolyongott itt, nem tudott ráakadni olyan közvetítőre, aki hitelesen és teljeskörűen segített volna a problémáját megoldani. 
Jásmint ő irányította hozzám, ezt telepatikusan a gróf meg is erősítette.
Közben én közvetítettem, és az volt a gróf kérése a lányhoz, hogy abban az épületben, ahol most a lány dolgozik, keresse meg azt a képet a falon, ami a grófot ábrázolja és ha megtalálta, nézzen bele mélyen a szemébe. Ezt a mély tekintetet kell továbbvinnie az akkori szobalánynak, aki szintén abban az épületben dolgozik, ahol most Jásmin. Nézzen bele mélyen a lány szemébe, ha megtalálta őt, és így fog a gróf üzenete közvetítésre kerülni. Az üzenetet a lány meg fogja majd érteni, hiszen álomüzenetben már jelezte felé, hogy a következő életében már biztos, hogy feleségül veszi, mert az akkori ígérgetéseivel olyan karmát csinált magának, amit le kell hogy dolgozzon.És ez már biztos.

Egyszóval Jásmin feladata az volt, hogy össze kellett hoznia a gróf szellemét a reinkarnálódott szobalánnyal, és ez csak úgy volt lehetséges, ha megtalálja a gróf arcképét az épületben. Belenéz a szemébe és a gróf szemén keresztül fogja megtalálni – mintegy közvetítőként – annak régi kedvesét.
Jásmin most egy nagymúltú sokcsillagos szállodában dolgozik, aminek utána is tudtunk nézni a neten és kiderült, hogy ezt a szállodát az ezerkilencszázas években építették, ám előtte, kastély állt a helyén. – De hogyan fogom én megtalálni a gróf képét? – kérdezte tőlem a lány. – Azt javaslom, kérd meg a grófot, hogy álomüzenet formájában legyen a segítségedre.

Ez így is történt. Álmában Jásmin, látta a kép helyét, és az útvonalat, ahogyan eljuthat oda, csak annyi volt a probléma, hogy az álom, amit látott, a 18. századot ábrázolta és nem a mostanit.
A sors fintora, hogy Jásmin mostani párja, előző életében a kor legnagyobb építésze volt (ezt láttam) és a kastélyt is úgy tervezte meg, ahogyan az akkori grófnőtől (Jásmintól) utasításban megkapta.
Párja sokat mesélt neki arról, hogyan nézett ki a város régen, de hogy ezt honnan tudja most, arról neki fogalma sincs. És ezzel vezette Jásmint rá, a kép helyére is.

Amikor belenézett a gróf szemébe a képen, egy pillanatra megállt az idő, úgy érezte, hogy valami nem engedi el a tekintetét, csak vonzotta a képre. Ekkor költözött bele a gróf és ettől fogva, nyughatatlan módon elkezdte keresni a szobalányt.
Napok teltek el, mindhiába. Felhívott engem, hogy mondjam már el, hogy néz ki ez az akkori szobalány? Leírtam a külsejét és csodák csodája, másnap egy ajtófordulóban összeütköztek, és mikor belenézett a lány szemébe, azonnal tudta, hogy ő az. Nagyon szép lány volt, hosszú szőke, hullámos hajjal, egyszerű ruhában, mégis csinosan.

Beteljesedett hát végre a gróf kérése, így nem indokolta már semmi az itt maradását. Megköszönte Jásminnak a segítséget, végre megnyugodott, hogy sikerült eljuttatni a szobalánynak az üzenetet és most már békében várhatja egy másik dimenzióban a következő inkarnációját.

Pár nap múlva Jásmin felhívott és közölte, hogy elment a gróf, már nem érzékeli a jelenlétét, viszont ez a furcsa történet felkeltette érdeklődését a családfája felkutatására. Egyébként is foglalkozott már a gondolattal, hiszen nagymamája nemesi származású volt.

A Fénygyógyító

  Országhatárunk túloldaláról jött el hozzám egy kórházi főorvos,Olivér. Nagyon szereti a munkáját, toppon van és meggyőződése, hogy ő erre a pályára született, de mégis úgy érzi, hogy hiányzik valami, amivel megkoronázhatná a szakmáját. Onkológus és az életét a betegeinek szenteli. Szinte megállás nélkül dolgozik, de mégsem tud szabadulni ettől a hiányérzettől. 

Mi lehet ennek az oka? Mit kell még kihoznia magából, mi lehet az a plusz?
Ahogy elhangzott a kérdés, azonnal elkezdtem továbbítani a számára érkező üzeneteket. Médiumi képességemmel tolmácsoltam, és a lehető legpontosabban igyekeztem elmondani azt is, amit közben láttam. Olivér nem véletlenül jött el hozzám, – tudtuk meg az üzenetből – egyértelműen hozzám lett irányítva. Küldetése összefügg hivatásával és az emberek gyógyítása a fő feladata. Még a régi Atlantisz korabeli időkben kellett volna elkezdenie messziről hozott képességeit hasznosítania a földi létben és ezen kívül az inkák korában is kellett volna tevékenykednie, de mivel mindkét civilizáció teljesen elpusztult, még mielőtt érdemi eredményeket érhetett volna el, így most teljes egészében a jelenlegi inkarnációjára korlátozódott feladatának a végrehajtása. Most, a hagyományos orvoslás álarca mögött, el kell kezdenie a fénnyel való gyógyítást, és akadémiai szinten összekapcsolni a kettő használatát. Az anyabolygóval való kapcsolatfelvétel időszerűvé vált, de kellett hozzá egy médium közreműködése is.

Ekkor, a világegyetemben, egy másik galaxis körvonalai kezdtek kibontakozni előttem, és ezen belül is egy fényes bolygó hívta fel magára a figyelmemet. Minél jobban közelítettem hozzá, annál jobban láttam a fényimpulzusok sokaságát, és egyre jobban kirajzolódtak előttem az átlátszóan füstszerű fehéres lények. Nem voltak egyformák. Az egyik görbebotra hasonlított, a másik egy éppen cikázó villámra, míg a harmadik spirálszerűen tekeredett. Intelligens fénylények voltak és hihetetlenül magas energiaszinten vibráltak. Olivér tőlük származott, láttam a párhuzamot közöttük. Ő most emberformában létezik. Hatalmas energiáját a földi légkör lényegesen leredukálta ugyan, de még így is tapasztalhattam a kezéből áradó rendkívüli erőt. 
Tehát a doktor erről a bolygóról érkezett hozzánk, intelligens civilizációkat kutatni, gyógyítást eszközölni, és a lehető legmodernebb technikákkal az orvostudományt forradalmasítani.

– Igen, én is pontosan ezt érzem. – szólalt meg, amikor befejeztem a mondataimat. Most már összeállt a kép előttem és látom már mi az a hiányérzet, mi az a plusz, amit keresek! A holisztikus egészségügy már régóta foglalkoztat és itt van az ideje, hogy létre is hozzak egy különleges technikával működő gyógyászati centrumot. Az anyagi forrásom már megvan hozzá és most az erősítést is megkaptam! Köszönöm a segítséget!

Eltelt egy év és a napokban kaptam egy emailt. A feladó Holistic Medicine, Slovak Republic. Először nem is tudtam hová tenni, de aztán hirtelen beazonosítottam, amikor megláttam az aláírását. Nagyon meghatódtam és gratuláltam neki az egészségügyi központ létrehozásához!

Lélektársak

 Fia irányította hozzám Máriát. Többször is felhívott, míg végre sikerült a találkozásunk.

Ahogy helyet foglalt, azonnal éreztem, hogy van vele valaki. Beszélgettünk és elmondta, hogy amikor meglátott a tévében, minden porcikájával érezte, hogy találkoznia kell velem. 
Elmesélte, hogy életében már nagyon sokat szenvedett. Nagyon-nagyon sok rossz dolgon ment keresztül és ő most már úgy érzi, hogy elég volt, elfáradt és szeretne elmenni erről a Földről.
Meg tudnám-e nézni, hogy van-e még valamilyen feladata, karmikus lerendezni valója valamivel vagy valakivel?
– Én azt látom, hogy magának nagyon szép feladata van, most is, és a jövőben is. Az emberek lelkének a gyógyítása nagyon fontos és nemes feladat. És azt is látom még, hogy ezt élete végéig fogja is csinálni.
– Igen, én ezt érzem és tudom is. Most is egy olyan intézménynél dolgozom, ahol elfekvő idős embereket ápolok és lelki támaszuk is vagyok egyben. Sokuknak segítettem már átjutni, mikor elérkezett az idejük és távozniuk kellett. 
Közben elkezdett előttem peregni a film és azt láttam, hogy Mária már kilenc életet élt a Földön. Ebből öt szép volt, de négy nagyon rossz, mintha ezek, ellenpólusai lennének a jó életeinek. És azt is láttam, hogy mindegyik életében, maximálisan teljesítette a küldetésével járó feladatait. Éppen ezért van választási lehetősége. Eldöntheti, hogy leszületik még egyszer utoljára, vagy sem. Továbbítottam számára az üzenetet, bár már előre tudtam a nemleges válaszát. Vége is lenne itt a történetnek, de egyfolytában éreztem annak a valakinek a jelenlétét, mégpedig egyre erősebben, aki már a beszélgetésünk legelején is ott volt. Megkérdeztem Máriától, hogy ismeri-e azt a férfit, akit magam előtt látok? Leírtam, hogy néz ki az illető, milyen a külseje, milyen színű a haja, a testalkata és azt is meg kellett mondanom, hogy ő Mária lélektársa. – Persze, hogy ismerem – válaszolta. – Hiszen ő az én fiam, aki tizenegy hónapja halt meg, mert felakasztotta magát és most lesz az egy éves évfordulója. – Mit akar tőlem még mindig ez a gyerek? Miért nem hagy már békén? Egész életemben csak szenvedtem miatta, durva volt és az ital még csak fokozta durvaságát. Idejövetelem előtt, szinte mindennap megjelent álmomban, mintha csak ő akarta volna, hogy eljöjjek magához. Úgy éreztem, mintha mondani akarna nekem valamit, csak képtelen voltam megérteni, hogy mit. 

Mint később kiderült, ez valóban így is volt. A fiú halálát követően csak bolyongott, céltalanul. Az egyéves évfordulóján – ami egy hónap múlva esedékes – mindenképpen mozdulnia kell, tovább kell mennie valamerre. Hiába, a túlvilágon is vannak szabályok. Mivel nem tudta teljesíteni a Földi küldetésével járó feladatait, szubjektív okok miatt, így még egyszer újra le kell születnie, de ezt már a lélektársa nélkül, hiszen Mária, mentességet kapott. Most azért eszközölte ki ezt a találkozást, hogy megmondja az anyjának, azt akarja, hogy szülessen le vele újra, mert a korábbi életeiből felhalmozott, lerendezetlen dolgait az ő segítségével könnyebben meg tudná oldani. Egyedül ez sokkal nagyobb erőfeszítésébe kerülne és különben is egy anyának ez kötelessége, akármilyen fáradt is. 
– Ez a fiú még mindig, és még ott is, csak a saját érdekeit nézi. Miért születnék én le, még egyszer újra? Rám nincs tekintettel, hogy nekem mi lenne a jó? Most megint csak a saját érdeke a fontos? Nagyon kifáradtam, kimerített a Földi élet én már tovább akarok menni. Nem fogom megtenni ezt a nagy áldozatot, hiszen meg sem érdemli. Most is csak az akaratát akarja érvényesíteni, életében is ezt csinálta. – kesergett szomorúan. Elgondolkozott és pár másodperc múlva, felém fordult. – Hát nem fogok még egyszer leszületni. Szabad döntést kaptam. Élek is vele. Arra kérem magát, hogy kérdezze meg, hogy a döntésemet elfogadják-e? Kis idő múlva meg is jött a válasz. Mielőtt tovább menne, a fiának még itt a Földön meg kell, hogy bocsásson, viszont ezt neki,kérnie kell.
Hát ez volt a legnehezebb. A fiú sokáig vonakodott, nem akarta megtenni sehogyan sem. Miért is kérjen ő bocsánatot bárkitől, ez egyáltalán nem szokása. És főleg az anyjától?!
Csak vártunk és vártunk. Nehezen telt az idő. De végül aztán kénytelen volt belátni, hogy nincs más kiút. Fogát összeszorítva, éppen csak motyogva, nagyon halkan, mégis csak kimondta a szót, hogy Bocsánat.

Mária, fiával, mint lélektársával, együtt érkezett a Földre. Itteni élete mindegyikében, mindig ott volt mellette. Hol testvérként, hol apaként, hol egyéb hozzátartozójaként. Most, a legutóbbi életében fiaként. Csak sajnos a fiú, a földi élet kihívásaival nem tudott, de nem is akart igazán megbirkózni. Kényelmesebb volt számára a megalkuvás és ez éppen úgy vonatkozott az italozására, mint a durvaságára is. Máriára súlyos lelki teherként nehezedett fia viselkedése, és emiatt Földi küldetését is nehezebben tudta csak teljesíteni, hiszen, sokkal nagyobb energiára volt szüksége. Érthető, hogy már nagyon el volt fáradva, a sok küzdelem nagyon mély nyomokat hagyott a lelkében és fia, mint lélektársa, segítségnyújtás helyett, inkább csak visszahúzta őt.

Az elemzés végén, Máriával megbeszéltük a szükséges teendőket, amit a fiú halálának évfordulóján tennie kell, annak érdekében, hogy ügyük rendeződjön. Kb. egy hónap múlva örömmel hívott fel, hogy tájékoztasson. Már tudja, hogy fia jó helyen van, teljes a lelki nyugalom mindkettőjük részéről és karmájukat is sikerült végre rendezniük egymással. Nagyon hálás nekem, annak ellenére, hogy akkor, a beszélgetésünk után, mikor elment, nagyon fel volt dúlva és haragudott a fiára. Azon bosszankodott, hogy az még a másvilágon is annyira önző volt. De szerencsére ez már a múlté és nagyon köszöni a segítő közbenjárásomat ügyüket illetően!

Martin apjának az autóbalesete.

  Martin kardinális kérdése az apukájával volt kapcsolatos, aki egy tragikus autóbalesetben halt meg. Tolókocsijával szabályosan haladt az úton, de a fiatal nő figyelmetlenül vezetett, vagy nem vette őt észre időben, mindenesetre személykocsijával halálra gázolta őt.

Martint nagyon bántotta, hogy nem tudott tőle elköszönni, mert mire leért abba a vidéki kórházba, már késő volt. Megkérdezte, hogy tudnék-e segíteni ebben, mert annyira bántja a dolog, hogy nem tud megnyugodni és ez a lelkének is, csak egyre rosszabb lesz.
– Meglátom, hogy mit tehetek. Mindenesetre megpróbálom felvenni az apukájával a kapcsolatot, feltéve, ha ő is akarja. – mondtam és kezdtem ráállni a megfelelő rezgésszintemre. Alig értem el a módosult tudatállapotomat, az apuka már ott is volt előttem. (Mint később kiderült, fiával ezt a találkozást tulajdonképpen ő akarta létrehozni, mert látta hogy mennyire szenved és üzenni akart neki, mindenképpen. Addig-addig ügyeskedett, amíg racionalista szemléletű fiát, sikerült végre rábírnia, hogy felkeressen engem. Nem volt egyszerű, ugyanis kezdő lépésként fia feleségét küldte el hozzám, aki nyitott a spirituális dolgokra, és az ő otthoni elbeszélése keltette fel Martinban a kíváncsiságot a velem való találkozásra. Feleségétől megerősítést kapott a hitelesség vonatkozásában és így a telefont is könnyebb volt már felemelnie.)

– De jó így a vasrácsok nélkül, kényelmesen üldögélni egy fotelben. – mondta az apuka, amikor odaült közénk. Kinyújtózkodhatok végre és a karmámnak is eleget tettem.

Nem értettem, hogy miről beszél, ezért arra kértem, hogy pontosítson. Mit jelent az, hogy vasrácsok nélkül, illetve, hogy a karmájának is eleget tett? 

– A vasrácsok a tolókocsira értendők, hogy már nem kell benne ülnöm lebénultan, és már nem akadályoz abban, hogy kedvemre kinyújtózkodhassam. És ezt tudatni akarom a fiammal is, hogy sokkal jobb lett a helyzetem, jobban érzem magam a bőrömbe, ahogy ezt földi nyelven mondják. A másik kijelentésem, hogy a karmámnak is eleget tettem, azt jelenti, hogy a balesetem nem volt véletlen. Nem volt véletlen, hogy éppen az a fiatal nő ütött el engem, ott és akkor. Nekem azzal a nővel ott, és olyan helyzetben kellett találkoznom. Előző életünk történéseinek a végére, azzal a karambollal tettünk pontot. És ez azt jelenti, hogy ez a nő, a következő létemben már nem fog felbukkanni. Ezt akartam elmondani a fiamnak és ezek után remélem, hogy a lelke is meg fog nyugodni miattam. – Hogy nem sikerült egymástól elköszönni, most ezt is tudjuk pótolni. – ezzel odalépett fiához és kezet fogott vele. Martin érezte a melegséget tenyerében és ettől nagyon meg is könnyebbült. 
– A földi maradványaim miatt, pedig ne furdaljon a lelkiismeret, hogy nem oda lett elhelyezve, ahogy még életemben megbeszéltük. Innen nézve, ennek már nincs nagy jelentősége. Került, ahová került, az a lényeg hogy a szertartásról intézkedtetek, és ezt megköszönöm. Ez így jó. – mondta még búcsúzóul.
–
Éreztem az energia áramlásokból, hogy mindketten nagyon megnyugodtak és ezt Martin meg is erősítette. Apukája, mielőtt elment, még odafordult hozzám. Hálás volt és megköszönte, hogy üzenetét ilyen lelkiismeretesen és hitelesen közvetítettem. ( a médiumi közvetítés alkalmával sok esetben a mondatok nem egybe függőek, így le kell őket fordítani úgy, hogy érthetőbbek legyenek. Erre utalt, amikor a hiteles és lelkiismeretes közvetítésre kitért.)

Jó pár másodperc után, Martin végre, képes volt megszólalni.
– Tudja Klári, azon gondolkozom, hogy maga nem is ismerte az apámat és teljes egészében visszaadta a szavait, mondatait, a gesztusait, sőt még az arc mimikáját is, ami egészen különleges volt nála. Az apám nagyon magas pozíciót töltött be életében és most, amikor beszélt vele, megláttam a maga arckifejezésében is, azt a tiszteletet, és azt a csodálatot, ahogyan a nők egyébként beszélni szoktak hozzá. Nagyon hiteles volt, köszönöm szépen. 

Lívia kisérője – egy szerzetes

   Lívia azzal keresett meg engem, hogy kb. hat éve mellé szegődött egy hosszú, fekete ruhás alak. Nem tudja, hogy miért, ki ez az illető és hogy mit akar tőle? Meg tudnám-e nézni közelebbről is ezt a helyzetet, egyáltalán mit takar ez a jelenség? Megláttam magam előtt a szerzetest, leírtam, hogy néz ki és a lány azonnal rá is ismert.

Megkérdeztem, hogy zaklatja-e őt, vagy csak hűségesen kísérgeti? – Legelső alkalommal, éjszaka, amikor megjelent az ágyam fölött, nagyon dühös volt és teljesen olyannak látszott, mintha felelősségre akarna vonni valami miatt. Valahogy úgy éreztette velem, mintha én tehetnék valamiről, mintha én akadályoznám őt valamilyen cselekedetében és ehhez nekem nincs jogom, hiszen hol vagyok én az ő hatalmához képest?

De ahogy telt, múlt az idő, gondolom rájött, hogy erőszakkal nem megy semmire és egyre jobban lenyugodott. Már nem volt olyan durva, követelőző, sőt olyan érzésem alakult ki, mintha inkább segítségre szorulna, csak méltóságán alulinak tartja, hogy ezt közölje is velem.
Legalábbis lenéző viselkedése erre utalt. Csakhogy ennek már több mint hat éve. Tulajdonképpen már nem is zavar annyira, csak furcsa, hogy mindig kísérget. Van egy olyan érzésem, mintha nem véletlenül jöttem volna el, ide is.

Elindult visszafelé az időkerék. Ráéreztem, hogy ennek a történetnek az előzményét egy előző életben kell megkeresnem. Így is volt. 
Egy kolostort láttam magam előtt, a sötét középkornak, szinte az összes jellemzőivel képviselve. Lívia apácaként élt itt, fiatal, szép lány volt. A kolostor mindennapjait a szigorúságáról ismert szerzetes irányította és Líviával is napi kapcsolatban állt, hiszen a teendőket szükséges volt megbeszélniük. Mindig megcsodálta a lány szépségét, szeretete jeléül, gyakran az arcát is megcirógatta, de ő mindezen csak szerényen mosolygott és tartózkodása jeléül, szégyenlősen lesütötte a szemét.

A következő kép – amit láttam – már az inkvizíció szörnyűségeit vetítette elém. Lívia a kínzópadon feküdt és testén éppen az akkori kor modern kínzóeszközeit gyakorolgatták, ami alól a csonkítás sem volt kivétel. Csak vergődött tehetetlenül és a tüzes vas az arcát sem kímélte.
A hosszú fekete ruhás, csuklyás szerzetes, szemlélője volt a kínzásoknak, de arcán csak bosszús, kárörvendő mosoly jelezte, hogy még élvezni is tudja a sikolyokat, ami a lány ajkát elhagyta, egy-egy borzalmas csonkítás után. – Ha nem él vissza a türelmemmel, most erre nem került volna sor. Nekem mindenki behódol, aki meg nem teszi, az így jár. Különben is a boszorkányoknak ez a sorsuk. És ha valakire én azt mondom, hogy az, az inkvizíció ezt nem kifogásolja – motyogta magában kárörvendően.

Mi ez az egész? Sehogy nem állt össze a kép. Miért kerül egy apáca ilyen helyzetbe és a szerzetes miért viselkedik így? Ahogy feltettem a kérdéseket, már jöttek is a válaszok folyamatosan.
Lívia mostani életében a szerzetes tulajdonképpen azért jelent meg, hogy a lánytól bocsánatot kérjen. Hogy cselekedete miatt felmentést kapjon, ez volt neki kiszabva. Először megpróbálta őt dühösen rábírni erre – ekkor jelent meg először álmában – de a lánynak fogalma sem volt az egészről, hiszen ő már másik dimenzióban élte a földi életét, nem emlékezett rá, hogy mi is történt valójában? Egyszerűen csak nem értette a szerzetes megjelenését. Az, megpróbálta először hatalmi fölénnyel kezelni a helyzetet és éreztetni akarta vele, hogy tett, amit tett, de egy ilyen semmiség miatt, ő nem hajlandó bocsánatot kérni. Mentse őt fel a lány és ezzel el van intézve a dolog. Viszont az univerzum szabályai másképpen működnek.

Telt, múlt az idő és be kellett látnia, hogy nem jut eredményre. Neki tovább kellene már mennie és ez az egy helyben való toporgás már egyre unalmasabb lett.
Lehiggadt, kezdett behódolni a helyzetnek, de minden igyekezete hiábavaló volt a lány rá sem hederített, sehogyan sem tudott vele egy hullámhosszra kerülni. Mindenképpen kellett egy közvetítő, egy médium, aki létrehozza köztük a kapcsolatot. Végül is ő irányította hozzám a lányt és az én segítségemmel sikerült megoldani ezt a fura helyzetet.
A bocsánatkérés nagy nehezen megtörtént – nem volt más kiút – és a szerzetes végre tovább mehetett, a Felsőbb utasítás már nem akadályozta őt ebben és Lívia is nyugodtabban tudta élni életét, hűséges kísérője nélkül. 
Voltak még utórezgések, de egy idő után ezek is megszűntek. Két hét múlva a lány boldogan hívott fel, hogy a szerzetes most már biztosan elment, mert a jel, amit kapott tőle, egyértelmű volt.